Budapest-nap

Közvetlen az IJS után (augusztus 5-én) a szervező csapat egy ráadás-napot szervez a fővárosba.

A Budapest-nap tervezett programja a következő: reggel közösen utazunk Budapestre, a Nyugati pályaudvarhoz, délben ahol lepakoljuk a csomagjainkat a Westend csomagmegőrzőjében. Itt két csapatot alkotunk. Akik először vannak Budapesten (kezdők), azoknak Zsófi mutatja be a várost, akik már voltak korábban, Petrával mennek.

Mindkét csoport megáll valahol ebédelni, majd 16:30-kor találkoznak a Deák Ferenc téren, ahol közösen La Bambát fogunk énekelni és táncolni (ez egyfajta hagyomány az eszperantó kultúrában). Ezután ellátogatunk a szomszédos Szentendrére, ahol este 8-tól egy ottani művészmoziban egy professzionális eszperantó szinkronos magyar filmet (Valahol Európában) fogunk megnézni. Innen egy kempingbe megyünk (a Pap-szigetre), ha többen is szeretnék ott tölteni az éjszakát. Ha Budapesten szeretnéd tölteni azt az éjszakát, akkor a helyszínen ajánlunk majd egy alacsony költségű szállást, vagy szintén lehetséges lesz eszperantistánknál aludni, ingyen.

A programnak nincs külön költsége, de minden résztvevő magának fizeti az utazást, a csomagmegőrzőt, az étkezést és az esetleges szállásköltségeket.

Ha részt szeretnél venni, írj Petrának a p.smideliusz {kukac} gmail {pont} com e-mail címre. Írd meg, melyik csapatban szeretnéd megnézni a várost és írd meg azt is, hogy eszperantistáknál szeretnél lakni ingyen, vagy a másik, olcsó szállást fogod-e választani. Szintén lehetséges lesz csak egy-egy programpontra eljönni (pl. a filmnézésre a szentendrei moziba, vagy a La Bambázásra a Vörösmarty térre).

Augusztus 6-án este Szilvási László minden IJS-résztvevőt meghív a Budapesti Eszperantó Házba egy hangulatos közös bográcsozásra (és borozgatásra). Ha ezen te is szívesen részt vennél, írj Petrának a p.smideliusz {kukac} gmail {pont} com e-mail címre.